Majdnem

Van egy jó hír, meg egy rossz.

A jó az, hogy készítettem egy saját tervezésű rendkívül csinos és nőies felsőt családunk nőnemű szemefényének. Igazán büszkén szemléltem, amikor ma alvásidőben sikerült befejeznem, és izgatottan vártam Nagylány ébredését, hogy felpróbálja.
A rossz hír pedig, hogy egy apró, de még vagy egy órás pluszmunkát okozó hibát vettem észre a próbánál.

Ez egy kis falatnyi, kánikulára való nyakbakötős felső, tudjátok, olyan, aminek a háta fele teljesen szabad - és amit ugye bármilyen praktikus, magamnak nem csinálhatok, mert van az a hülye érzésem benne, hogy nincs rajtam semmi, ezt meg rosszul tűröm. Szóval gondoltam, használjuk ki azt a pár évet, amikor még nincs mit takargatni, meg még a kamaszkori pattanások sem csúfítják a hátát, hajrá nőcis gyerekruha.



Minden szép lett, élveztem a mintát horgolni, kivételesen a végső simításokat is nagy türelemmel végigcsináltam - szép kis körbehorgolás pikókkal - csak sajnos arról feledkeztem meg, hogy a gyerek nem kétdimenziós. Így aztán a nyakbakötő részét le kell bontani, és újrahorgolni, hogy szépen felfeküdjön a nyakára.

Ha elkészül, részletesen leírom az elkészítés módját, hátha van, akit érdekel.

Egyébként meg hála a fényviszonyoknak, nem látszik, de bíborszínű a mű.